Kedves Noésok!


Ugyan még egy hete sincs, hogy beköltözött hozzánk az új Lakó, mégis szeretném elmesélni Nektek ennek a pár napnak a történetét.
Szombaton érkezett hozzánk a Noé Cane Corso Fajtamentéstõl, Ferdinándként, a lányok kinn egyszerûen Ferinek vagy Ferkónak szólították (bár õszintén szólva arra se nagyon hallgatott) majd nálunk a keresztségben a Fred nevet kapta.
Valahogyan teljesen természetes volt az egész antré …... megjött és mintha ez így lett volna megírva, bejött, megszaglászták egymást a mi Nalácskánkkal és onnan azonnal játszani kezdtek. Késõbb egymás mellett pihengettek, Fred beköltözött az új családjába.
Eltelt a délután, majd az etetésnél kiderült, hogy a mi Fredünk azért némi dominanciával rendelkezik. Konkrétan jó rendesen oda morrantott Orsinak ….. ! Na hoppácska, ez egy új élmény volt a mi egyszerû és békés életünkben, tekintve, hogy többek szerint is mi rendelkezünk a Föld legmimózább, legérzékenyebb corso kislányával, akinek nem hogy a hangodat nem kell megemelni, már ha ferdén nézel rá, akkor is búbánatos és bûntudatos szemekkel néz rád, hogy már attól lelkiismeret furdalásod lesz.:-)
Hát akkor én azért behúztam a konyhába azonnal, hogy gondoljuk is át az elõbbi élményeket! Orsi, aki (már rájöttem) civilben gondolatolvasó vagy valami ilyesmi, beszólt a teraszról: “Most mire gondolsz?” Elõször is arra, hogy itt ez az 50 kilós ogre, szín tiszta izom, hát mi a frászt fogunk csinálni, ha úgy dönt, hogy ezentúl õ dresszurálja a családot és nem fordítva?! Aztán azonnal arra, hogy mindennek oka van, talán nem foglalkoztak megfelelõen vele, nem tudja, mi az a szeretet, mi a jutifalat, hogy minden falkában vannak szabályok, amelyek szerint viselkedni kell és ezt neki is meg kell tanulni, hiszen összességében igen jóindulatú óriásnak tûnt. Harmadszor pedig elmondtam magamnak, hogy “ Öreglány, csak nem fogsz megijedni tõle??
Vannak papagájaim, akik viselkedés zavarosak, befogadottak, õket is tudom kezelni és õk is tudnak marni, harapni rendesen ha akarnak, hogy azért 49 és fél kiló differencia is van ebben a pakliban......? Hát majd megoldjuk! Nálunk az a legfontosabb szabály, hogy aki ide egyszer jegyet vált, az itt is marad örökre, egészségben-betegségben, amíg csak él.”
Eme hatalmas felismerést azonnal meg is osztottam Orsival, megbeszéltük, hogy bármi problémám van a viselkedés területén segítséget kérek, Vitéz Klári és Õ is bármikor hívható, ha szükség van tanácsra. Az alapokat megbeszéltük, a szeretõ szigor és következetesség elve alapján.
Fred egész éjjel koválygott a lakásban (bár kapott egy igen kényelmes szivacságyat) de nyilván nem találta a helyét.
Reggel frissen és fiatalosan indult a nap, jött a reggeli. Fred is megkapta a kaját, én meg szépen odaálltam mellé, egy fél méterre, nem piszkáltam, beszéltem hozzá és vártam a reakciót. Fred nekiesett a reggelinek, a szó szoros értelmében zabált, a döbbenettõl csak álltam meredten. A mi Nalánk úgy eszik, mintha az Angolkisasszonyokhoz járt volna, kulturáltan, pici falatokat tép, jól megrágja, aztán komótosan hozzákezd a következõhöz. Most itt elõttem Fred személyében valami éhezõ, núbiai kutya debütált, nem is tudom, két vagy három perc kellett hozzá, hogy az egész ( egyébként elég emberes adagot) felzabálja, majd látszott a szemén, hogy igen elégedett a kiszolgálással. Simán elvettem a tálat elõle, semmi necc és morgás.
A nap jól telt, két apró malõrünk volt. Térültem-fordultam és uramfia mit látok, ez a kis fekete ördög békésen szunyókál a teraszon a kanapén, ami nálunk tilos, így hát megfogtam a nyakörvét és szépen lehúztam az Anyaföldre. Ez a momentum késõbb megismétlõdött, mert újra bepróbálkozott, de akkor sem járt sikerrel a kanapéfoglalás, van gyönyörû ágya, pihenjen azon.
Estefelé átmentünk kettesben a szemben lévõ bekerített, hatalmas telekre és a behívással próbálkoztunk. Elõször nem sok sikerrel, konkrétan azt mondhatom, jó alaposan leszarta, hogy én ott megpróbálom magamhoz hívni. Aztán egyszer véletlenül pont hívtam és õ pont felém kóricált, mikor odaért pánikszerû gyorsasággal betoltam a pofájába a jutifalatot és láss csodát, ez az érdektelen, nemtörõdöm viselkedés azonnal megszûnt, átváltott hypogriff üzemmódra és mint Kincsem, rohant, mit rohant, vágtázott, ha elhangzott a varázsszó: “Gyere!”. A jutifalatot pedig úgy vette el a kezembõl, mintha hímes tojás lenne. Jól meg is mozgattam, aztán irány haza.
Idõközben Vitéz Klári véleményét is kikértem a nevelés ügyében, úgyhogy aznap este a mi derék Fredünk már az én kezembõl fogyasztotta a vacsoráját, nem is akárhogyan. Ahhoz, hogy a finom falatok belekerüljenek a pofájába le kellett ülnie, ült is mint egy Hadik huszár olyan feszesen, öröm volt nézni, ahogyan lecsapta a kis szõrös seggét és szépen megeszegette a kaját. Ha véletlenül egy-egy pici darab leesett akkor az ujjammal mutattam neki, nem próbált sem morogni, sem egyéb módon megszabadítani a felsõ végtagjaimtól. Vacsi után némi hát- és vállveregetés volt a jutalma, majd Buddha nyugalmával odatartottam a tálját, onnan szépen kinyalhatta a hús levét oszt passz, mehetett a dolgára. Hát mûködik ez, ha mûködtetjük!!!:-)))
Azonban este ért a legnagyobb meglepetés. Már mindenki feküdni készült, Nala a szokott helyén, az ágy végénél a földön, Fred kinn a teraszon a matracán. Éjszaka aztán felébredtem, gondoltam, megnézem, mit csinál a kis kópé, hát majdnem rá is léptem. Õ corsosága az ágyam mellett pihent szorosan. Azóta ez a maga választotta hely, ahol kipiheni a napi fáradalmakat.
Így azt mondhatom, nagyon jól alakul a kapcsolatunk, Fred kiválóan motiválható jutifalattal, azóta már egy csomó mindent megtanult a házi szabályokból : a konyhába nem megyünk be, nem ülünk az éppen étkezõ humánok elé, hogy kinézzük a szájukból a falatot és vastag nyálcsomókat eresszünk a pofánkból, nem játszunk a nappaliban, arra ott az udvar és egyre jobban veszi az akadályokat.
A kapcsolata Nalával felhõtlen eleddig, sõt észrevettem, hogy sokszor odamegy a kis pumalányhoz, orroznak egyet vagy megnyalják egymás pofáját, érezhetõ összhang van köztük. :-) És nekem ez a legnagyobb boldogságom velük kapcsán. Nala depije hipp-hopp eltûnt, vigyorog teli pofával, húzza-vonja a fekete titán pofalebernyegét, õ pedig türelmes boborjánként tûri, játszik Nalával. :-)




Immáron, hogy két corso lakik az udvaron számot kellett vetnünk azzal a ténnyel, hogy két kertépítõ mérnököt fogadtunk be, aminek folyományaként némileg a kert berendezése is megváltozott. Tegnap például a Hakuro-Nishiki fûzfámat metszették meg, mert nyilvánvalóan látszott, hogy az elmúlt idõkben, mikor Nala még egyedül élt, az aljas fûzfa képes volt vagy 10-15 vesszõt is hozni, no ez mára már nem probléma, kissé meg lett ritkítva. Ugyanígy járt a szomorúfûz is, ami melõl a támasztékot szedték ki és rágták szét, de igazuk is van, tanulja meg az a nyomorult fûz, hogy álljon meg a maga lábán ….! :-D Pedig a kedves szomszédaink jóvoltából hetente kapunk 4 felé aprított kandallófát ( igazi jó keményfa) amin a fogpiszkálógyártás tudományát gyakorolhatják. :-)
Ezek alatt az idõk alatt még igen kellemes felfedezéseket is tettem Fred kapcsán, aki kivételes óvatossággal kezeli a 76 éves anyukámat. Kifejezetten szeret mellette üldögélni, a mama a kis, vékony kezeivel simogatja a Kingkong fejét, aki mancsol neki és beleteszi a nagy buflák fejét mama ölébe. Szinte érzi, hogy mama labilis, gyenge és nagyon óvatosan mozog mellette. Szuper kutya! :-)
Tegnap este már mindenkit elrendeztem, egy párnán ültem a lépcsõ tetején. Mikor észrevette azonnal odajött, leült mellém. Istenem, ez a hatalmas jószág, büszkén,feltartott fejjel, én pedig átölleltem a széles hátát, mellkasát, akkor lehajolt, megnyalta az arcomat, aztán a kezemet is és így üldögéltünk egy jó darabig.
Te is otthon vagy már Freddibéjbi, nincs soha többé fojtós-szöges nyakörv, csak a falka, aminek már Te is a tagja vagy! Élj sokáig közöttünk békében és szeretetben! :-)

Nagyon köszönöm, hogy megkaphattuk és mára már a mi családunk tagja lehet!